HTML

Vakk! Macska! - ugatni még a macskának is szabad

Morfondírok - aki nem ismeri, az alapvicc a (mostanában állandóan eszembe jutó - vajh miért???) nyolcvanas évekből: Rendőr: "mit csinál maga ott??" Civil: "morfondírozok" Rendőr: "Na adja csak ide azonnal azt a morfondírt!"

Friss topikok

Linkblog

Májá, avagy az illúziók fátyla – nyugdíjvita az indulatok után

2010.11.25. 11:05 Vakmacska

Naszóval, a „mit” sem semmi, de a felháborodás még inkább szólt a hogyannak. Felsorolták már ezer helyen, hogy hol nem stimmel a dolog – például az olyan birkák esetében, akik már 1998 előtt is dolgoztak, és valamiért akkor is fizettek nyugdíjjárulékot, ezek szerint adott esetben saját szempontból a nagy büdös semmire.

Már egyszer leírtam talán, ez azért nem jó, mert szépen vállon veregeti az összes minimálbérre vagy arra se bejelentett Sumák Sanyit,  ha elég sokan lesznek, majd találnak birkát reményeik szerint aki eltartsa őket, aki meg fizetett a jelenlegi nyugdíjasok ellátására mint a köles, az se fog láthatóan kapni többet, mint Sumák Sanyi, illetve jelenleg a pluszt egy fejhez tartott pisztollyal lehet szemléltetni, ide a zsét, vagy kiloccsantom az agyvelődet. Na jó nem, csak harminc év múlva teszünk róla, hogy éhen halj.

Lehámozva az arrogancia és a zsarolás vetületeit – van a sztorinak nekije bőven – lássuk be, MINDEN nyugdíjrendszer ígéretekre, várakozásokra meg efféle meg nem fogható dolgokra épül mai napság.

Merthogy,

Hogy a pénz önmagában mit ér, arra elég végiggondolni szegény hajótöröttet, aki a partra sodródott roncsban talál másfél mázsa aranyat és hasonló értékű, ládába zárt kincstári váltókat, viszont élelmet egyetlen láda sem tartalmaz.  Lefordítva: a jövő öregjeinek biztonságos lakhatásra, élelemre, gyógyszerre, és várhatóan sok-sok személyes gondoskodásra (vagy részben ezt kiváltandó nagyon jól működő robotokra) lesz szüksége. Innentől kezdve nagyjából tök mindegy, hogy folyó kiadásokra vagy úgynevezett „tuti bulikba” fektetjük a nyugdíjra szánt javakat, mert finoman szólva mindkettő elég esetlegesen hat pozitívan leendő nyugdíjasaink boldog életére.

Magyarul lószart se ér a pénzem, ha nincs ki alám tegye az ágytálat, nem ért az infúzió-bekötéshez, és elsíbolja a nyugdíjasotthonra vagy otthonápolásra szánt összegeket, mert pont annyi kezdőtőke kell mesterségesgyémánt-előállításhoz Fokföldön, ami egy évben adhat akár harminchat százalék hozamot is. Vagy mínusz annyit.

A középkorú parasztember általában nem lottón várta a boldogulást, és nem is az államtól, az egy kisebb csoport – vasutas, katonatiszt, efféle- kiváltsága volt, bár az eszesebbje ott is tett mellé valami jobban megfoghatót. Egy termő gyümölcsöst, egy viharálló házat az udvarán tyúkokkkal, néhány értelmes, dolgos és tisztességes gyereket, akik az előbb említett dolgokat karbantarthatták, mikor ő maga már elgyöngült, kinevelte a jószomszédi kapcsolatokat, hogy mindig legyen, aki rányitja az ajtót és segít, valami kölcsönösségi alapon. Ezek valóban saját használatra szánt dolgok voltak, teljesen biztosak persze ezek se voltak, leéghetett a ház, a gyümölcsös, elvihette a csirkét a héja, váratlanul meghalhatott a gyerek vagy a szomszéd – de arra kevésbé volt azért példa, hogy mind egyszerre történjék meg.  A politika pedig mindegyikre rátenyerelhetett, persze, de antul kevésbé várta az egyszeri parasztember, hogy épp a nadrágos, messzi urak fogják az ő öregkorát megoldani.  Az az érzésem, hogy jobban tennénk, ha most se cselekednénk másként.

Tehát ha félreteszünk, hagyjuk a tutibulikat ha befektetésre gondolunk.  A fokföldi gyémántoknál többet segíthet nekünk Szabó Noémi, aki most négyéves, ha egyáltalán megszületett. Akit most épp lenevelünk az ápolói pályáról, mert látja, az anyját mennyire becsülik a kórházban.  Akit lenevelünk a tanulásról, ha valami minősíthetetlen iskolát biztosítunk csak számára. Aki lazán a torkunkra teheti a kést odafigyelő gondoskodás helyett, ha azt tanítjuk neki már kisgyerekkortól, hogy nyers erőszakkal érjük el a céljainkat a legjobban.

Ha nem halunk meg idejekorán, egyszer leszünk öregek és rozogák. Bármink lesz a bankban és a széfben, életünk Szabó Noémi kezében lesz.  Mi már nem tudunk elmenni a bankig, kinyitni a széfet, nem tudjuk, mennyi egy kiló kenyér és hogy kell kiönteni a pohár vizet.

Jó reggelt kívánok. Nem kéne a napi kapkodáson és a húszéves tutibuli unitlinkeden kicsit túllépve visszatalálni a reálgazdaságig? A folyamatos növekedés illúzióján túl a véges erőforrások ésszerű használatáig? A jövő nemzedék tiszteletéig?

Mielőtt majd a fejünkre borítja a teli ágytálat. Joggal.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vakmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr352472187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása