Megint azt látom az élet igazságtalan olykor.
Március 15-ről aki írt első helyen a Molotov-koktéllal, tojással hajigálózó, rendőrökkel örökrangadót vívó paprikajancsik, élükön Budaházyval meg a többi tökkelütottel. Második helyen a politikusok, mérsékelt és hatalmas, veretes hülyeségekkel. Harmadik helyen a rendőrök, sokan voltak, jók voltak vágóképnek. Hírek és méltatás nagyjából ebből a sorrendben.
Miközben szép csöndesen véleményem szerint Jordán Tamás megcsinálta az utóbbi sőt az előtti évek messze legjobb március 15-i műsorát a Nemzeti Múzeum előtt. Középiskolában én is részt vettem egyszer ilyenen, dacára ennek egyikre sem emlékszem. Azt hiszem, erre majd fogok.
Bölcs volt, pátosz nélkül, kedves és személyes volt bizalmaskodás nélkül, volt aktualitása ostoba politizálás nélkül, szerepelt benne sok jó vers és sok jó zene a nagyon ismertek és a kevésbé ismertek de általam annál inkább szeretettek közt (pl a Ghymes vagy Szalóki Ági, de volt Hazám, hazám is persze), mindez pörgősen, látványosan hogy semelyik oldal nem találhatott benne kivetnivalót. (Ha valaki felvette, írjon nekem, elteszem a kölkömnek, bár három és fél évesen igen sokszor még ő is a képernyő elé ragadt, de szerintem azért nemigen ragadt meg a fejében).
Még eddig sehol se láttam leírva, hogy megdicsérte volna valaki.
Pedig lett volna mit. Jordán eddig is igen előkelő helyet foglalt népszerűségi listámon (még a 80as években a József Attila-esttel alapozta meg azt hiszem), ezzel tovább nőtt, baromi nehéz egy efféle alkalomból figyelemreméltót alkotni, de eltolni annál könnyebb, sok pénzból és szem előtt, ráadásul.
Hölgyeim és uraim, a meccselők egyszer üljenek már le és mondják el hogy ők mit is szeretnének, már ha valami elképzelésük van a skandált jelszavakon túl, a politikusok gondolkodjanak el, hogy biztos hogy a megfelelő helyen és időben vannak-e, és a holnaputánon túlra is van-e valami épképzláb gondolatuk. Mert ezeket jelenleg nemigen látom, se ünnepnap, se máskor. Addig pedig éljen Jordán Tamás!
