Vakk! Macska! - ugatni még a macskának is szabad

„Egy ideig még várniuk kell azoknak, akik a Szerencsejáték Zrt. tervezett új internetes játékán szeretnének nagyobb nyereményhez jutni. A nemzeti vagyongazdálkodási tanács ugyanis nem tartja időszerűnek az új internetes játékrendszer megvalósítását, nem hagyta jóvá az új internetes játékrendszer megvalósítására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötését.

A Szerencsejáték Zrt. korábbi pályázatára három ajánlat érkezett, ám a befutónak tekinthető pályázóval nem köthet szerződést a társaság, mert egyelőre nem dőlt el, hogy a Szerencsejáték Zrt. milyen feltételekkel kapcsolódik az új tulajdonosi programba. Az új játék kifejlesztése körülbelül egy évet igényel, ráadásul a szerencsejátékokkal kapcsolatos hosszú távú stratégia sem alakult ki - indokolta döntését a vagyontanács.”

Ezt írja ma az Index, a Napi Gazdaság meg még aki átvette.

Ezek itt alighanem szereptévesztésben vannak. Na nem az Index meg a társai, hanem a nemzeti vagyongazdálkodási tanácsnak nevezett bürokráciagombóc. Még mindig kommunizmus lenne, ahol a züllést is a postahivatal tervezi meg? Miért dönt egy állami sóhivatal egy piaci izéről, ami minden normális országban úgy kapcsolódik az államhoz, hogy elvárt pénzügyi eredményt teljesít, adót fizet, oszt jónapot? Ja és nincsenek az efféle közbeszerzésfélében az ajánlatkérőnek izé, kötelezettségei? A hoppon maradt informatikai fejlesztő helyében – ha amúgy az eljárás tiszta és egyeztetett volt – legalábbis nem biztos, hogy annyiban hagynám a dolgot, bár szegények úgy tűnik feladták, legalábbis valaki azt nyilatkozta tőlük, hogy akkor elesnek minden jövőbeni állami megrendeléstől. Hm.

Van itt egy állami tulajdonú, izé, sajátos működésű cég, amit nagyjából úgy próbálnak meg irányítani, mintha okmányiroda lenne. Bár a magyar konzervatív fajta, ezért az ötöslottó még jól megy, azért nem hülye. Készülnek sorban a tényfeltáró elemzések, hogy hányan fogadnak a pár éve felszabadított és piacosított szlovák fogadóirodákban (ahol talán az egyik legdinamikusabb az iparág növekedése a térségben), hányan játszanak online pókeren, és a magyar nyelvű weboldalakkal és sűrű hirdetésözönnel működő online fogadóirodák is szép lassan viszik el a közönséget – méghozzá a jobb fizetőképességű, fiatal, újdonságokra és webes játékokra fogékonyabb, tehát hosszú távon nyereségesebb ügyfeleket, akik sokkal több hasznot hozhatnak mint a játékautomaták vagy sarki lottózók kissé, közepesen vagy rettenetesen üvegszemű közönsége.

Mire kialakítják az állami stratégiát, a bwin-nek legalább 40% piaci részesedése lesz a fogadási szerencsejáték piacon, na jó, ha kivesszük az ötöslottót, akkor harminc. Tessék megnézni a Freemail indító oldalán a mozgóhirdetést. Megy a focibajnokság, na ki hirdet ott éppen? Ki hajigálja az ingyenkupont a postaládákba?

A szerencsejátékos cégek máshol általában vagy tőzsdén vannak, vagy stratégiai, a szakmához értő befektetők kezén, már ha sikeresek. Ehhez képest a céget az Új Tulajdonosi Program keretében osztogatnák hamarosan(legalábbis egy részét), esetleg olyanoknak, akik annyit értenek az egészhez, hogy töltöttek már ki életükben lottószelvényt.

A lóverseny-privatizáció (illetve inkább a fogadásszervezés) iránt tavaly komoly érdeklődést mutattak brit, görög szakmai befektetők. Némelyikük jelezte, hogy ebben még inkább fantáziát látna, ha a kormány rászánná magát egy használható privatizációra a Szerencsejáték Zrt esetében is. Aztán visszarettentek a nem túl befektetőbarát kezdeti feltételektől, az össze-vissza adagolt információktól, a számos kideríteni való “mellékkörülménytől”, az ágazat nemzetközi mércében mért alacsony fejlettségétől. Ha pedig a most vázolt forgatókönyv mentén haladnak a dolgok, akkor már ma érdemes közölni a még mérsékelt édeklődést tanúsító britekkel vagy görögökkel, hogy inkább Pápua-új-Guineában vagy Alaszkában próbálkozzanak, ott több az esély a sikerre.

Az ideig-óráig monopoljoggal körbebástyázott Szerencsejáték ZRt addig lesz viszonylag eredményes, amíg a közönség nagyobb része át nem szokik az internetes, esetleg mobiltelefonos játékokra, ez a monopólium nem egészen azonos mondjuk az áramszolgáltató monopóliumával, a technológia fejlődése rengeteg helyettesítő terméket eredményez. Egy technikailag és pénzügyileg leromlott cégre ráengve a szabadpiacot pedig sejthetjük, mi fog történni(ha mondjuk az EU kikényszeríti a piacnyitást pár év múlva). Az állami bevételekkel pedig ez még hamarabb megtörténik, ha arra gondolunk, mennyit fizetnek a magyar államkasszába a bwin és társai.

Eltalálták, nullát, mivel itthon elvileg be vannak tiltva.

Nem baj, fő hogy lesz egy remek stratégiánk. Kábé három évvel azután, hogy elment az utolsó vonat. Overdose-t, az európai versenypályák feltörekvő csillagát, aki magyar tulajdonú telivérként szaladgál egyelőre az alagi pályán, meg megveszi valami dúsgazdag arab sejk vagy francia, esetleg angol mágnás. Minek az nekünk.

Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy felégetni, sóval beszántani minden állami sóhivatalt ami nem közszolgáltatással, esetleg közérdekű szabályozással, felügyelettel foglalkozik. Ha a sajtárusításhoz nem értenek (márpedig nem, ha valaki már élt a nyolcvanas években) akkor ehhez mi a fekete fenéért értenének? Egy olyan országban, ahol az internetpenetráció a béka alját súrolja, a közhivatalokban mindez négyzetre emelve, ahogy a friss e-kormányzati stratégia is őszintén leírja?De azért csinálják lelkesen. A mi pénzünkön.

Megint azt látom az élet igazságtalan olykor.

Március 15-ről aki írt első helyen a Molotov-koktéllal, tojással hajigálózó, rendőrökkel örökrangadót vívó paprikajancsik, élükön Budaházyval meg a többi tökkelütottel. Második helyen a politikusok, mérsékelt és hatalmas, veretes hülyeségekkel. Harmadik helyen a rendőrök, sokan voltak, jók voltak vágóképnek. Hírek és méltatás nagyjából ebből a sorrendben.

Miközben szép csöndesen véleményem szerint Jordán Tamás megcsinálta az utóbbi sőt az előtti évek messze legjobb március 15-i műsorát a Nemzeti Múzeum előtt. Középiskolában én is részt vettem egyszer ilyenen, dacára ennek egyikre sem emlékszem. Azt hiszem, erre majd fogok.

Bölcs volt, pátosz nélkül, kedves és személyes volt bizalmaskodás nélkül, volt aktualitása ostoba politizálás nélkül, szerepelt benne sok jó vers és sok jó zene a nagyon ismertek és a kevésbé ismertek de általam annál inkább szeretettek közt  (pl a Ghymes vagy Szalóki Ági, de volt Hazám, hazám is persze), mindez pörgősen, látványosan hogy semelyik oldal nem találhatott benne kivetnivalót. (Ha valaki felvette, írjon nekem, elteszem a kölkömnek, bár három és fél évesen igen sokszor még ő is a képernyő elé ragadt, de szerintem azért nemigen ragadt meg a fejében).

Még eddig sehol se láttam leírva, hogy megdicsérte volna valaki.

Pedig lett volna mit. Jordán eddig is igen előkelő helyet foglalt népszerűségi listámon (még a 80as években a József Attila-esttel alapozta meg azt hiszem), ezzel tovább nőtt, baromi nehéz egy efféle alkalomból figyelemreméltót alkotni, de eltolni annál könnyebb, sok pénzból és szem előtt, ráadásul.

Hölgyeim és uraim, a meccselők egyszer üljenek már le és mondják el hogy ők mit is szeretnének, már ha valami elképzelésük van a skandált jelszavakon túl, a politikusok gondolkodjanak el, hogy biztos hogy a megfelelő helyen és időben vannak-e, és a holnaputánon túlra is van-e valami épképzláb gondolatuk. Mert ezeket jelenleg nemigen látom, se ünnepnap, se máskor. Addig pedig éljen Jordán Tamás! 

Ezt már napok, sőt hetek óta érlelem, de sajna nem jutottam ennyi időre gépközelbe.

Van ugye a foglalkozás hogy Technical Writer, engem is kínáltak efféle munkával, az ilyenek írják a használati utasításokat, a gépkönyveket, szabályzatokat és más efféléket, laikus felhasználóknak és profi alkalmazóknak.

A delikvens aki itt a TEVA Gyógyszergyár nevében elkövette ezt, még nyilván nem látott Átlagos Magyar Anyát, akinek elvileg a szöveget írja (gyermekeknek szóló gyógyszer felhasználási útmutatója). Átlagos Magyar Anya már valszeg jó régen kijárta az iskolát, kétharmada maximum érettségizett, a maradék kétharmad pedig valami humánvégzettség, és a napokban simán megbukna  a matek érettségin, főleg egy üvöltő gyerekkel és a csendben leégő rántással a háttérben.

Magam közgazdászdiplomával bírok, ezzel együtt amikor ezt elolvastam, akkor egy darabig MI VAN????? arckifejezéssel üldögéltem a papírka felett, majd (gyermekem diszkrét vihogásával kísérve,pedig alig múlt három) felhívtam a doktor nénit.

A papírka ugyanis kifogott rajtam. Tartalmaz ugyanis legalább egy darab úgynevezett aránypár egyenletet, tudjátok ami annakidején Karinthy kedvenc céltáblája is volt. A klasszikus formátumban: ha másfél mókus másfél nap alatt másfél mogyorót eszik, akkor kilenc mókus kilenc nap alatt mennyit?

A matekegyenlet megoldásán a gyereknek (szemünk fénye, ugye) adagolt gyógyszer mennyisége múlik. Aki megbukott valaha matekból, vagy csak régen járt iskolába, az simán tuúladagolhatja a kölykét, esetleg valami híg löttyöt ad néki.

A szöveg:

" Gyermekeknek szokásos napi adagja 50 mg/ttkg 2-3 adagra elosztva.

(itt van ugye az első másfél mókus)

A mellékelt adagoló pohár (amin alig látszik bármi is, szemüvegesek hátrányban) szerint kimért  1ml szirup 50 mg hatóanyagot tartalmaz.

(a kilenc mókus első fele, de csak most jön a neheze)

A szirup elkészítése:

Az üveg rázogatásával a port szárazon fel kell lazítani. Az üvegen elhelyezett jelzés (nincs ilyen, jegyzem meg, csak a karika ami sok üvegen van, és azt jelzi hogy ide tessék ragasztani a címkét) mutatja az ún. végtérfogatot (MI VAN? kérdezi második ízben is Magyar Anya). A végtérfogat kb. 2/3 részéig a porra ivóvizet kell tölteni, össze kell rázni, és a tökéletes eloszlás érdekében 5 percig várni kell. Ezután további vízmennyiséggel az üveget jelig kell tölteni és ismét össze kell rázni."

Hmmm. Efféle leírás sok mindenre alkalmas, de pontos adagolásra a legkevésbé, az Átlag Magyar Anya nem mér ötperces ülepítést, nem tudja mi az a végtérfogat, az üvegen nincs afféle hogy "Eddig töltse a vizet" vagy bármi, és legtöbbünk nehezen birkózik meg két darab aránypáros egyenletsorral is. (egy ami kiszámítja hogy a hány kilós gyerekre mennyi ml, és utána hány mg-ból hány ml lesz - már ha a vizezést megoldjuk).

Én mindenesetre besokalltam, és a dokinénit nagyon nem PC módon megkérdeztem - tessék mondani a bivalybürgözdi cigánysoron mit szólnak ehhez ha én bebicskázom itt a közgazdászdiplomámmal, vagy legalábbis nem vagyok biztos????

Hááát, mondta a doktor néni.

Amúgy van megoldás. A nyamvadt nyugaton látott a gyerek először (és eddig egyetlen esetben) a gyerek antibiotikumot. Ott úgy van hogy bizonyos testsúlyhatárok közt van külön doboz rendszeresítve. A dobozban nem üveg, hanem kis papírzacsik, benne egy alkalomnyi mennyiség, amit tök mindegy mennyi folyadékkal lehet felhígítani. Spanyol dokik annyit mondanak, hogy pl. 3 papírzacsi naponta, kedves anyuka. Azt hat elemivel is fel lehet fogni, lényegesen nehezebb túladagolni vagy alulkezelni.

Az amoxicillin-trihidrát rohadt stabil anyag, évekig eláll. Persze csak ha nem hígítjuk vízzel. A magyar variációban rögtön meg vízbe az egész, úgy kell a nyűves kölöknek ha nem használja fel, vegye meg legközelebb megint az egészet. Persze drágább a papírzacsi, de kérem ott a gyógyszerszabályozás vidékén Illletékes Elvtársak a gazdaságosság elve okán tessék megparancsolni hogy aki nem zacskózik azt delistázzuk. Mert akkor az Átlag Magyar Anya nem küszködik nyamvadt másfél mókusokkal és nem terheli az orvost azzal hogy micsináljon ezzel a kib...t papírral meg porral, amit kínaiul írtak számára.

Kedves TEVA. Neked meg azt üzenem hogy csapd el a technical writert mert előbb-utóbb beperelnek rosszul alkalmazott aránypár miatt. Vegyél fel olyat, aki munkaidőn túl...hmm, mondjuk Átlagos Magyar Anya. Aki felfogja hogy ott a pult másik oldalán mennyit is fogunk fel efféle helyzetekben.

Ismét felbukkant számos lapban (Narancs, HVG, online cuccok) az a téma is, amely már hetekkel ezelőtt kiverte nálam a biztosítékot. Ez a téma pedig a szabad iskolaválasztás témája. Hogy szüntessük má meg, mert hogy ettől van szegregáció, és egyáltalán rossz ez az egész. Vagy mégse.

Kevés olyan témát láttam, amelyre az úgynevezett „szakma” esetleg a „szakpolitika” képviselői ennyire zengzetes hülyeségeket bírtak volna összefogalmazni. Pró, kontra, és egyáltalán.

Leginkább politikusként, vagy valami általam nem ismert elméleti elefántcsonttorony magasságaiból, amit errefelé sokszor szakmai műhelynek is neveznek. Talán a HVG e heti cikke mutatott be néhány valóban alaposan körbejárt felvetést, a többiek megmaradtak az elméletnél, vagy hozzám hasonlóan, legfeljebb összeszedettebben reagáltak igen indulatosan, mint pl a régebben narancsos színekben is feltűnt Seres László a Hírszerzőn.

Kérlek, engedjétek meg hogy mezei közgazdászként és szülőként, egy 36 évig aktív pedagógus gyermekeként hozzászóljak, szigorúan nemtudományos alapon a megfigyelés oldaláról, mert esettanulmányt viszont tudnék szállítani bőven.

Egy. Erre leginkább a példa a fővárosi általánosokból középiskolába kerülők aránya, ahol nem fizikai jellemzők (távolság, költség) döntötték el, melyik gyerek bír gimnáziumba (és milyenbe) járni. A nyolcvanas években ezen a szinten, főleg a fővárosban, nem a pénz döntött. Ha „kiejtjük” a tanulást kifejezetten ellenző háttérrel rendelkező gyerekeket, akkor még mindig marad egy jókora tömeg, akikről pontosan lehetett tudni, hogy hová tudnak bekerülni, vagy milyen erőfeszítések árán tudnak bennmaradni.

Az esettanulmány alanya volt osztálytársam ez esetben, nevezzük Zsuzsinak. Betanított munkás apával, takarítőnő anyával, egy WC nélküli omladozó lakásban a „nyócker” közepén. Zsuzsi a közismerten gyenge általános iskola sztárja, színjeles és ambíciózus, be is kerül a kétsarokkal odébb lévő elitgimnáziumba. Ugyanis az kedves elméleti szakemberek megállapításaival ellentétben a felvételi beszélgetéskor az iskola pedagógusai fütyülnek a tőmondatokban beszélő, munkásruhás Kálmánra, az írni-olvasni éppenhogy tudó Olgára, aki őket érdekli, az Zsuzsi, illetve a szülőkből annyi, hagyják-e a gyereket majd tanulni, és veszélyeztetett-e. Nem volt az.

Zsuzsi két évig küzd az állandó frusztrációval, hogy a hozott színjeles ellenére felküzdje magát azon szerencsések szintjére, akik már az általánosban is oda jártak, és esetleg otthon hegyekben áll otthon a könyv, nem kell mindent könyvtárból-kölcsönből szerezni. Valóban nem minden osztálytárs hajlandó elmenni hozzá (aztán szerencséjükre azon utolsók egyike lehetnek, akik még Állam bácsi kegyeiből kaphatnak összkomfortos panelt a nyolcvanas évek közepén), baj van a ruházkodással, iskolán kívüli különfoglalkozásokkal. De túléli, jelessel végzi az akkor még ingyenes közgazdasági egyetemet, dacára annak, hogy legnagyobb támogatója, édesanyja másodévben váratlanul meghal. A mai struktúrában elgondolkodom, végig tudta volna-e járni Zsuzsi az egyetemet. Sanda gyanúm, hogy nem.

Ma kétszintes háza van, egyszem gyerekének futópadja, 25 négyzetméteres szobája, logopédusa, könyvtára van, évente járnak külföldre nyaralni. Azóta apját is elvesztette, gyermeke apjától elvált, tehát maradt az önerő. Azt a rohadt kirekesztő elitgimnáziumát neki, ugye.

Kettő.Ha összeáll tíz-tizenöt szülő alapítványi iskolát gründolni, akkor megint lehet mutogatni. Megint a szülő a rohadt kirekesztő, ugye. Más területeken miért lehet lábbal szavazni? Lábbal szavazunk a biztosítónál, ha magasak a díjak és van alacsonyabb. Lábbal szavazunk a fogorvosnál, ha már harmadszorra hullik ki ugyanaz a tömés. Lábbal szavazunk a kórházban is, amíg lehet – hasonló felszereltségű kórházak szülészetei közt miért az ordító különbség, hogy az egyik kong, a másikban meg tolonganak a folyosón is? Ha a másiknak nincs pénze buszjegyre, akkor járjak én is gyalog? A különbségek kiegyenlítésére hivatott eszközöket nem úgy hívják, hogy jövedelemadó meg képviseleti demokrácia? Miért is mutogatnak most ránk, értelmiségi szülőkre, hogy szeretnénk afféle esélyeket adni gyerekeinknek mint amilyeneket mi is kaptunk?

Három. Ma, éppen drága politikusaink aktív közreműködése mellett, kialakult egy negyvenszeres jövedelmi különbség a magyar társadalomban. Hogy ez nagy valószínűséggel káros, azt mindenki tudja, de egyetlen lépést nem tesznek ellene, sok esetben nehéz is lenne, végülis a Kommunista Párt nem került a magyar parlamentbe. A jelenséget a gyerekeken leverni – ezt végképp nem tudom, ki találta ki. Jó a gyereknek, ha a terepjárós milliomoscsemeték közé egy-két kirakatszegényt beteszünk, miközben sem a gyerekek, sem a szülők, sem a pedagógusok nem tudják, hogy lehetne a mindennapos frusztrációt kivédeni. Egy ötletem lenne – kis csoportban, egyéni foglalkozással. Ugyanez a kormány épp most favorizálja a negyvenes osztálylétszámokat, megaméretű iskolákban, amúgy ésszerű gazdaságossági szempontok mentén.

Négy. A gyerek a „leggyengébb ellenállás” - kedves kutatóinkon is azt az általános mentalitást érzem, hogy a könnyebbik feladat irányába nyomulnak. Adminisztratív rendelkezést lehet hozni gyorsabban, mint amennyi idő alatt ezt a hozzászólást megírom. Egy dologban biztosak lehetünk - ez esetben egyetlen gyerek matematikai tudása sem fog javulni, legfeljebb „kisimulnak” a statisztikák, megszűnik néhány rettenetes és sok kiváló színvonalat biztosító intézmény annak lenni, ami. És ez sajnos kevés.

Öt. Abba kéne hagyni a rövid távot. A látszatmegoldásokat meg a félbehagyottakat. Amikor a gyerekeinkről van szó, akkor sajna nem szívesen megyünk bele bizonytalan kísérletezésbe, és önfeláldozó, gyerek-feláldozó magatartást is kevesen leszünk hajlandóak tanúsítani. Véleményem szerint utóbbit nagyon helyesen. Ha nem így tennénk, mára már rég kihalt volna az emberiség.

Hat.Tessék végre minket is megkérdezni. Kijönni a pártból és a kutatóközpontból, be az iskolába, szülők közé, önkormányzatba, munkahelyre. Felmérni, gondolkodni, elemezni. Mert pofázni, ahogy itten látszik, azt én is tudok.

Ma tényleg rövid. Beteg gyerekkel valahogy kiesik minden, és nem valami jutalmazó tevékenység, csak ha meggyógyult.

Vajon sokan vannak mostanában takonybetegek? Mi ki nem fogytunk belőle szeptember közepe óta. Ja és ezzel együtt most lát csak minket orvos.

Na nem a háromszáz forinton spórolunk....de amikor jogosítványújítani voltam muszáj, akkor 40 percet ültem. Időpontra. Akkor hogy is van most ez?

Valami profi sorbanállító szoftver, ami kezeli a rendkívüli helyzetet. Vagy egy élőlény, aki felhív hogy még ne jöjjek. Valamit, könyörgöm. Igaz, nem szoktunk amúgy betegek lenni. De ha mégis?????

Üdv mindenkinek!

Tizenhét éve dolgozom. Fiús területeken. Jó dolog, nem is értem más nőcik mért nem próbálták. Szeretnék erről a fura kispályáról néha hirt adni, hátha vannak mások, akivel csereberélhetnénk gondolatokat. Mondjuk nem tudom mennyi idő lesz rá. És fogja-e olvasni bárki, mert irni irnak itt sokan. Hé, hol a hosszú i, megfordult a zy!

És esetleg közéleti puffogás, de szigorúan valami konkrétum köré. Pártállásom nincs, véleményem néha van.

A mai cimről pedig. Némileg biztatásnak szánom harmincas kisgyerekes kortársaim számára.

Munkahelyet váltok. Magamtól. Kisgyerekes anyák figyelem - nem lehetetlen. Nem lehetetlen esetleg jobb feltételeket elérni. Nem vágnak ki mindenhonnan automatikusan miután meghallják hogy gyereked van. Sőt, igényeid. Sőt, a gyerekkel, meg a most divatos munka-magánélet egyensúllyal kapcsolatban is.

Viszont az nem árt, ha tudsz valamit. És ha ezt meggyőzően el is tudod adni. Sőt azt is, hogy te mit szeretnél.

Rengetegen szaladgálnak körülöttem, akik kitűnő képességekkel rendelkeznek. Sőt, kellemes személyiséggel, jó megjelenéssel és nem elhanyagolható tudással. És lapítanak mint a nyuszi. Esetleg egy olyan helyen ami már rég nem jó. De tudják és hiszik hogy ez nem lehet jobb. Ezt sulykolják beléjük a környezetükben, az újságban, a tévében meg tudom is én hol. Meg se próbálják, ha nincs mit veszteni akkor sem. Mert úgyse.

Hiszi a piszi.

Igen, vannak helyek ahol elküldenek gyerekkel. Ahol méltatlanul bánnak. Ahol diszkriminálnak. Ahol nem néznek embernek. Szóval könnyű innen beszélni, de csajok, fel a fejjel. Nem kell bevenni minden maszlagot. Sok helyen kell sokféle tudás, lehet hogy az egyik pont neked jó. Ahol elfogadnak a körülményeiddel együtt. Mert a munkaerőnek bizony ára van, keresni is pénzbe kerül (már új munkaerőt) és ha nem válik be, az kerül még igazán pénzbe! Az értelmesebbje, ahol a vállalat nem a kifizetetlen számlák tengerén hajózik, ezt egy idő után belátja. És ha tudsz értelmesen alkudni, akkor hasznod lehet a dologból.

És miért is lennél egyedül? Van a szomszédunkban egy idősebb hölgy, náluk (pénzintézet) sorozatban, húszasával küldik el gyes után a munkavállalókat. És nem akadt 2, 3 vagy öt aki összeáll és perel. Nem ilyen a kultúra, mit tudom én. De nem értem.

Nem nyerünk mindig, de ha meg se próbáljuk akkor nem is fogjuk.

Sajna nincs más út, hogy magunkat védjük meg. És meggyőzzük a másik oldalt hogy ezzel nekik is jobb lesz. Közösséget csinálni (ha alkalmi szövetséget is) sose volt ilyen könnyű. Például blogokkal. Wiwen. Újságban. Máshol.

Na megyek, most éppen fotót szerkeszteni. Leginkább a Körös vidékét, esetleg majd a Balaton-Felvidéket mutogatom.